Élete első országos bajnokságán volt Bacsa Rajmund a Kéktói Ménes Lovas Sport Egyesület versenyzője
Az előkelő 4. helyen végzett a hódmezővásárhelyi Bacsa Rajmund a Kéktói Ménes Lovas Sport Egyesület versenyzője. 2020. szeptember 10-13-án, Budapesten a Nemzeti Lovardában megrendezett Fiat Díjugrató Országos Bajnokságon érte el ezt az eredményt a fiatal vásárhelyi lovas. A családja ott szurkolt neki a versenyen. Rajmund nagyon izgult, hiszen ez volt élete első országos versenye, de az eredményei igazolták a rátermettségét.
„Három nap alatt 4 pályát kellett lovagolni a versenyen. Nagyon örülök neki, hogy eljutottam idáig. Schaller Gáborral nagyon sokat gyakoroltunk. A szeptember 10-12 között megrendezett Országos Bajnokságon Gyermek kategóriában, az elődöntőben 5 hibapontot kaptam. A középdöntőből hibátlan pályával léptem tovább a döntőbe, ahol 120 cm- en hibátlan pályával, majd a második fordulóban 125 cm-en szintén hibátlan pályával zártunk. Így összesen 5 hibapontos eredménnyel az OB 4. helyét szereztem meg Linzerrel”- mesélte Rajmund.
A versenyen egyébként Figurás Tangó nevű lovával is nyeregbe szállt. Rajmund azt is elmondta, hogy nagyon sokat jelentett neki, hogy a szülei és testvére is ott voltak. Legközelebb újabb regionális döntőre készül, majd a megyeire. Nem ez az egyetlen siker, amit az utóbbi időben elért Rajmund.
Augusztus 15- 16-án Domaszéken 110 cm Ifi versenyszámban az 1. helyet szerezte meg Figurás Tangó nevű lovával. Ezt követően 120 cm nyitott versenyszámban 2. hely zárt Linzer, és 3. helyen Figurás Tangó nevű lovaival. Szeptemberben 6- án Mórahalmon versenyzett Linzerrel, 110cm Ifi pályán ismételten a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Majd Figurás Tangó nevű lovával 120 cm versenyszámban hibátlan alappályát lovagolt, így összevetésre került sor, amelyet hibátlanul teljesítve az előkelő 2. helyet szerezték meg.
Nagyon örülünk Rajmund és Linzer sikereinek, a sok gyakorlás és a kitartó, szorgalmas munka meghozta az eredményét- tette hozzá Kucsora Péter a Kéktói Ménes Lovas Sport Egyesület elnöke. További sok sikert kívánva Rajmund és lovai számára.