Hódmezővásárhelyi Hagyományőrző hetek keretében
A Furioso- North Star lófajta, és Hódmezővásárhelyi tájfajtájának ünnepe
Helyszín: Hódmezővásárhely, Rárósi út 9-es kilométernél
Időpont: 2013. június 28 – 30.
A Hódmezővásárhelyi Hagyományőrző hetek keretében a Furioso- North Star lófajta és a Hódmezővásárhelyi tájfajta ló ünnepe 2013-ban már negyedik alkalommal. Remek kikapcsolódás az egész család számára: lovasbemutatók, lovas ügyességi versenyek, lovasverseny, fogathajtóverseny, gyermek és felnőtt ügyességi versenyek, játékok és színpadi fellépők, együttesek tarkítják a három napos rendezvényt.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
2013. június 28. Péntek
13:00 Lovas zarándokút a Furioso Senior (1836) fajtaalapító mén szülőhelyére – Indulás a Rárósi emlékhelyről „kopjafától”
15:00 Tiszteletadás a Furioso emlékhelynél, a Furioso-North Star lófajta méltatása, illetve kopjafa, sziklatömb, harangláb és a csobogó kút avatása (Kéktói Kisasszonyok lovasbemutatója, zászlóugratás) (helyszín: Derekegyház-Tompahát),
18:00 Díszvendégeink a Székelyföldi, Szentegyházi huszárok köszöntése
18:30 Headles zenekar (Hmvhely.)
19:30 Omlett zenekar (Hmvhely.)
20:30 DIRTY SLIPPERS ZENEKAR (vendégfellépő Gyuláról)
21:45 Vatafaka „ENERGIA FELSZABADÍTÓ ZENE” ipari hulladékokon, Huszár Gábor vezényletével
22:25 High Voltage zenekar „tribute” (Hmvhely.)
2013. június 29. Szombat
10:00 Rárós avarkori település emlékhelyénél, „kopjafánál” tiszteletadás, emlékezés az ősökre (a megnyitón Kéktói Kisasszonyok lovasbemutatója)
10:30 Előadás: A Szent Jobb Országjárása, előadó: Kovács Ferenc (tanyaudvar) – könyvvásárlási lehetőség
11:00 Díjugratás (60-70 cm-en), (lovaspálya)
12:30 Pónis bemutató „gyermekek a lóháton”, Pas de deux- zenés páros díjlovas bemutató, Csikós bemutató (lovaspálya)
13:00 Hód-Dog Center Kutyaiskola Bemutatója (lovaspálya)
13:30 Kéktói tanyavilág tejtermékeinek méhészeti termékek kóstoltatója (tanyaudvarban a készlet erejéig)
13:40 Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Aranykalász Népdalköre – Magyar Nóták (színpad)
13:55 Pálffy-Huszár Egyesület markotányos leányok dalköre, -Huszárdíszőrség: Szegedi 3. Honvédzászlóalj, Szentegyházi Székely Huszárok, Hódmezővásárhelyi Pálffy-Huszárok (színpad)
14:00-17:00 CSALÁDI,-GYERMEK PROGRAMOK: A HUN-MAGYAR lovaskultúra és lovas harcművészet Hódmezővásárhelyi egységének bevonásával, Nagy Ákos, Oláh Miklós: Pásztoreszközök használata, Tojásdobáló, Patkódobáló verseny, lovasbirkózás, Karikásostorral lufipukkasztás, stb …
14:15 Promenád Tánc Sport Egyesület – versenytáncbemutató (színpad)
14:45 Kettlebell bemutatóedzés Kun Norbert vezetésével, erősödj egy ősrégi sporteszközzel (színpad)
15:00 Székfoglaló verseny (lovaspálya)
15:30 MALACFOGÓ verseny
16:00 Gyermek, felnőtt ügyességi versenysorozat a „KÉKTÓ KUPÁÉRT” (lovaspálya)
17:20 Kankalin Néptáncegyüttes Hódmezővásárhely- néptáncbemutató és huszártoborzó (színpad)
18:00 Polka Band fúvószenekar ”vendégeknek a vendégek között” Krupiczer Ferenc vezényletével (tanyaudvar)
20:00 PÁLL TIMI (Vendégelőadó a MEGASZTÁRBÓL), (színpad)
21:20 Hastáncos bemutató (színpad)
21:45 ÉJSZAKAI LOVASTORNA bemutató, Kéktói Ménes Lovastorna Csapata (lovaspálya)
2013. június 30. Vasárnap
09:00 Ismerd meg Rárós-Kéktót LOVAS TÁJÉKOZÓDÁSI verseny (csapatok. egyéni, nevezés 08:30-tól)
09:30 Főzőverseny (kezdés)
10:30 Hagyományos Magyar Lófajták bemutatója, Nemzetközi szinten elismert tenyészetekkel (lovaspálya)
11:00 Furioso- North Star lovak Országos tenyészszemléje (lovaspálya)
12:00 „Jó ebédhez szól a nóta” – Elek Pál közreműködésével (tanyaudvar)
12:30 Magyar Agár Hagyományőrség -előadás: avarok a dél-alföldön és a magyar agár múltjáról (színpad)
13:00 SZINKRON ügyességi fogathajtó verseny
14:00 Ördögfű zenekar „dorombok és dobok ritmusai” (színpad)
15:00 MALACFOGÓ verseny
15:30 Székfoglaló verseny (lovaspálya)
16:00 Lovakhúzta „varázsszőnyeg”, azaz maradj állva a szőnyegen ha tudsz (lovaspálya, közönséggel)
16:30 „AZ EMBER ÉS LÓERŐ KÜZDELME” azaz kötélhúzó verseny lovak ellen (lovaspálya, közönséggel)
17:30 Lovastorna bemutató, Kéktói Ménes lovastorna csapata (lovaspálya)
18:00 TÁMOGATÓI JEGYEK ajándéksorsolás (Fődíj: Vásárhelyi Tájfajta csikó)
Egész napos programok
Gyermek és családi vetélkedők, ügyességi játékok, természetvédelmi ismeretterjesztés, bűvész- és bohóc show, zenés gyermekműsor, sport bemutatók stb. ,Zöld Szikla Művészet- és Természetvédő Alapítvány (szombat, vasárnap)
Agyagmegmunkálás,-formálás gyermekeknek, de nem csak gyermekek részére Bereczki Imre segítségével Sétakocsikázás a Zöldhalmi dombhoz (Kunhalom), a Kéktói Ménes, és gulyák megtekintésével (Távcső ajánlott)
Címeres téglakülönlegességek kiállítása Juhász István jóvoltából (szombat, vasárnap)
Állatsimogatás, Csacsigolás, Lovaglás (szombat, vasárnap)
A hódmezővásárhelyi Bálint Kerámia termékbemutatója (szombat, vasárnap)
Palacsintasütés és kóstoltató (vasárnap 12:00-tól)
Pásztoreszközök készítésének bemutatása (karikásostor, bicskatok…stb) (szombat, vasárnap)
Bőrdíszműves, csizmadia bemutató (szombat, vasárnap)
Egykori tanyavilági közlekedési eszközeinek (szekerek) megtekintése (szombat, vasárnap)
Íjászkodás a Hód-mezei Őrzők jóvoltából (jurtatábor), (szombat, vasárnap)
Tűzi-, és patkolókovácsok bemutatója, Kedvezményes lópatkolás
Veterán motorok kiállítása a Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kőr jóvoltából (szombat)
Hoffer traktor a közúton és a földeken a Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kör jóvoltából (szombat)
Családi gazdaságok erőgépei, eszközei Traktor Trade Kft. MTZ traktorok (szombat,vasárnap)
Belépő: A rendezvény látogatása ingyenes!
Információ:
Kucsora István
kektoimenes@gmail.com