7. közös huszárezred történetéből

H.M.Vásárhelyi Huszárok

A huszárezred amely a Duna-Tisza közéről és a Dunántúl keleti megyéiből sorozott huszárokból állt, a menetterv szerint annak 5. százada Bécsből 1897. szeptember 26-án érkezett meg HMVhelyre, megközelítőleg három évig tartózkodott itt.

Az ezred jelentős multra tekinthet vissza 1798 április 28-án alakították meg mégpedig úgy, hogy az eddig meglévő 3. cs. és k. Estei Ferdinand Károly főherceg (1794-1850) huszárezred, a 4. cs. és k. Báró Vécsey Sigbert altábornagy (1791-1803) huszárezred, a 6. cs. és k. Gróf Blankenstein Ernő altábornagy – lovassági tábornok (1791-1814) huszárezred, a 10. cs. és k. Mészáros János altábornagy (1797-1802) huszárezred, mindegyikéből kikülönítették az 5. osztályát és ebből létrehozták az ezredet, az ezred Verőcén alakult meg.
A Vásárhelyen állomásozó 7. II. Vilmos császár és Porosz király huszárezred 5. századával kapcsolatosan a temesvári hadtestparancsnokság 1898-ban jelezte, hogy az a debreceni laktanya elkészültével a következő év július havában valószínűleg véglegesen elhagyja a várost.
A város vezetése mindent megtett annak érdekében, hogy helyőrség maradjon a városban, saját költségén vállalta az átépítését a Simonyi utcán lévő laktanyának egy gyalogezred számára.
A város frissen beiktatott főispánja, báró Thoroczkay Viktor határozottan kiállt e törekvések mellett. A honvédelmi miniszterhez intézett, a kormány helyi megbízottjától meglepően éles hangú felterjesztésében megdöbbenésének adott hangot.

“Ahelyett, hogy az igazság, méltányosság, sociális, politikai és társadalmi érdekek által kívánatossá, sőt követelővé tehető nagyobb számú katonaság helyeztetnék el, még a jelenben ott állomásozó kis létszám is közelebbről Debrecenbe fog átköltözni, itt hagyva az Alföld és az ország egyik legnagyobb és sociálista eszmékkel leginkább fertőzött várost 10 csendőr és nehány rossz rendőr őrizete alatt. … Magam részéről megvallom, nem értek egyet azon politikával, hogy minden nemzetiségi fészket és vidéket segítünk a művelődés, jólét és boldogulás felé s ezzel szemben a legtisztább magyar vidék, város és magyar fajt elhanyagoljuk és háttérbe szorítjuk”.

A kormányzatnak felrótta, hogy a várost nem részesíti állami támogatásban, s végtelen károsnak ítélte meg, hogy Vásárhely nem bír kellő számú állami intézménnyel és katonasággal.

Mind a Honvédelmi Minisztérium mind pedig a közös hadügyminiszter jelezték hogy nincs módukban a huszárszázad távozása után más katonai egységeket elhelyezni Vásárhelyen, mivel minden egységnek megfelelő elhelyezési körlet van kijelölve.
Az “agrárszociális mozgalom” fellépése esetén pedig Szegedről néhány óra alatt bármikor megfelelő katonai karhatalom rendelhető ide.

1899 júniusában még értesítést kapott a főispán, hogy a közös hadügyminiszter intézkedése nyomán a 7. huszárezred 5. százada további intézkedésig Vásárhelyen marad.

A század bekövetkező távozására tekintettel a város 1900 áprilisában a 46. gyalogezred Pancsován állomásozó zászlóaljának, esetleg a Nagybecskereken állomásozó honvédzászlóaljnak az idehelyezését kérelmezte. A júliusban kelt válasz ezt azzal utasította el, hogy az itteni csendőrőrs létszámának húszra való kiegészítése és külterületen a 3. őrs felállítása a közbiztonsági állapotokat megnyugtatóvá teszi, és a város rendőrségének újraszervezése is küszöbön áll.

A sajtó a század bizonyossá vált távozását a városi hatóság “ügyefogyottságának” rótta fel, mondván, most sem volt képes arra, hogy maradásukat kijárja a hadügyminiszternél.
E leegyszerűsített kritikai ítélet azonban nem állja meg egyértelműen a helyét, mivel a dualizmus kori országgyűlésben mindvégig ellenzéki képviselőt küldő Vásárhelyt célzatosan mellőzte az államhatalom. Ez részben magyarázatul szolgál arra is, hogy a helyőrség irányába tett, anyagi áldozattól sem visszariadó erőfeszítései ellenére kimaradt a csapatelhelyezési tervekből.
A térség gyalogsági és lovassági csapatait, a 46. közös gyalogezredet, illetve az 5. honvéd gyalog féldandárt(később ezred) és a 3. honvéd huszárezredet a köztudottan kormányhű Szegeden összpontosították.
A sajtó a huszárok távozása miatt sajnálatát fejezte ki és nem csak a gazdasági okokra tekintettel hanem, mert “a derék tisztikar és legénység egyformán rászolgált városunk közönségének a becsülésére… Szívélyesek, előzékenyek voltak a velük való érintkezésben s féltékeny gonddal ápolták annak az őszinte és becsületes jó viszonynak a fenntartását, melynek kell, hogy a katonaságot a polgársághoz fűzze”.

A század már előre ünnepélyes búcsút vett a várostól. A tisztikar által összeállított program 1900 június 10-én este 20 órára nagy katonai takarodót ígért a 46. gyalogezred zenekarával. Az egyházi és világi hatóságok fejei – a főispánt, a polgármestert, a róm. kat. plébánost, a ref.esperest, a postafőnököt, a járásbírót, a városi tanácsosok doyenjét, a katonai ügyosztály vezetőjét, a vasúti főnököt, a katonai állomásparancsnok Lindenmayer Ferenc huszárkapitányt – a század – parancsnoksággal szemben tanúsított figyelmük és előzékenységük viszonzásaként ekkor külön- külön szerenáddal tisztelik meg. Ezt 14-én délelőtt ünnepi körmenet követi katonai pompával, majd délután 17 óráig az Erzsébet sétányon katonai térzene, kedvezőtlen időjárás esetén pedig a Nemzeti Szállóban 18 órától 21 óráig katonai hangverseny. A tiszteknek a tanács 22-ére bankettet szervezett a Nemzeti Szálloda kerthelyiségében, és vendégül látták a legénységet is.

A búcsúzás tényleges ideje 1900. június 25-én hétfőn érkezett el. A csomagolás a kaszárnya és felszerelés átadása még előző napon megtörtént. Hétfőn reggel a kaszárnya előtt összegyűlt nagy néptömeg bámészkodása mellett elhallatszott az utolsó vezényszó, s 06 óra után pár perccel megcsendült az utolsó kürtszó, melynek hangjai mellett a huszárok elindultak új, immár állandó állomáshelyükre, Debrecen városába.
Útközben a kutasi csárdánál két jómódú gazda, Rostás Pál és Török Ernő még magyarosan megvendégelte őket.

Még június 23-án a városból a főispán vezetésével küldöttség indult a Honvédelmi Minisztériumba és utolsó erőfeszítésként kérelmezte a Jászberényben állomásozó és onnan áthelyezni tervezett három huszár század Vásárhelyre helyezését ez azonban nem valósulhatott meg. Valamint egyértelművé vált hogy a magyar királyi honvédség elhelyezési viszonyai nem engedik meg, hogy ide más csapatokat helyezzenek át.

A világoskék öltözékű Vilmos- huszárok távozásával így végleg lezárult egy korszak Vásárhelyen. A 15 évet megélt helyőrség, amely végső soron a helyi társadalom összefogásának köszönhette létét, és üde színfoltja volt a város történetének, egy időszakra megszűnt.

II. Vilmos nevét viselő Cs. és K. 7. huszárezred bélyegző lenyomata

csoportkep 15. Cs. és K. huszárezred tisztjeinek egy csoportja az Orosz fronton 1917- ben,
már láthatóan a csukaszürke díszítésmentes szolgálati ruhában.

MELLÉKLETEK

7. KÖZÖS HUSZÁREZRED TÖRTÉNETÉBŐL

H.M.Vásárhelyi Huszárok

7. közös huszárezred történetéből