A 15. KÖZÖS HUSZÁREZRED TÖRTÉNETÉBŐL

H.M.Vásárhelyi Huszárok

 

A 15. közös Huszárezred történetéből

Az ezred megnevezése 15. császári és királyi huszárezred amelynek megnevezésében a mindenkori ezredtulajdonos nevét is bele foglalták, az első Gróf Pálffy Móricz. Az ezredet 1873-ban alakították meg az alapját a cs. és k. 8.számú ulánus ezred adta /előtte 10. dragonyos(1821)/ átalakítva a huszárezredek mintájára. Észak-Magyarországról töltötték fel a legénységi állományát.

Az ezredparancsnokság 1882-től Debrecenben állomásozott, innen 1893-ban Nagyváradra települt át de Debrecenben maradt a II. osztályparancsnokság ezen időszakban 1889-től 1897-ig megközelítőleg hét évig tartózkodott HMVhelyen az ezred 3., 2., és 5. százada különböző ideig.
1873 és 1897 között az ezredtulajdonosi jogkört Gróf Pálffy Móricz altábornagy gyakorolta,álljon itt néhány szó az ezredtulajdonosról, rövid történelmi áttekintéssel Pálffy gróf Magyarország történelmében játszott szerepéről.

Pálffy Móric, vöröskői, gróf született Vöröskő, 1812. júl. 12-én korán belépett a hadseregbe, és gyorsan felvitte a kapitányi rangig a 7. számú vértes-ezredben. A negyvenes évek derekán kilépett a hadseregtől és politikai pályán folytatta tovább karrierjét és 1847-ben Pozsony megye adminisztrátora lett, 1848-ban több elvtársával felhívást bocsátott ki Pozsonyból, melyben honfitársait a fegyver letételére szólította fel. Ez évben egyébként visszatért a császári hadsereg kötelékébe, és őrnagyként szolgált a 3. számú chevauxlegers-ezredben és Windischgraetz herceg tábornagy mellé osztották be, a következő évben Haynau táborszernagy szárnysegédjeként vett részt az 1848-49 évi Magyar szabadságharcban. 1850-től alezredes a csendőrségnél / ez még az osztrák csendőrség, a magyar csendőrség majd csak 1881-ben alakul meg /, majd az 1. számú huszárezred parancsnoka ezredesi rangban. 1850-ben nősült meg Wilczek Mária Paulina grófnőt vette el. 1852-ben a Szent István rend kiskeresztjével tüntették ki.1855-ben vezérőrnaggyá léptették elő és az 1. számú lovas hadtest parancsnokának nevezték ki, majd 1858-ban a 3. számú lovas hadtesthez helyezték át ugyancsak hadtestparancsnoki kinevezéssel. 1859-ben altábornaggyá nevezték ki és a zágrábi hadosztály parancsnoka lett ugyanebben az évben a másodosztályú vaskorona-renddel tüntették ki.

1861-ben Magyarország helytartójává nevezték ki, ekkor a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte. Ezt a méltóságot 1865. július 18-ig töltötte be, ez időszakban a Lipót-rend nagykeresztjével tüntették ki. Egy ideig a brünni főparancsnokághoz osztották be, majd 1867-ben rendelkezési állományba helyezték. Továbbra is aktívan részt vállalt a politizálásban, a főrendi házban többször is felszólalt, a főrendi házi reform tárgyalásában és a polgári házasság reformálásában kezdett kiváló szerepet játszani.

1873-tól haláláig a 15. Cs. És Kir. Gróf Pálffy huszárezred névadója és ezredtulajdonosa.

1897. szeptember 14- én Kaltenleutgeben, Ausztriaban halt meg.

Pálffy gróf 1848 és 1867 közötti tevékenységének megítélése nagyon sablonos volt” Mo. helytartója, 1849 – 50-ben vett részt a szabadságharc leverésében és részvevőinek kíméletlen üldözésében. Schmerling hű kiszolgálója. Különösen a sajtó megrendszabályozása foglalkoztatta. Korlátoltság, a kiegyezést kereső politikusokkal szemben is tanúsított elutasító magatartás jellemezte.” de fontos figyelembe venni azt a kort, történelmi helyzetet és a származásából adódó szemléletvilágot, és ezek alapján jobban megérthetjük egy főnemes, aki egyébként elhívatott katona, és híve a fennálló rendszernek, hogy mit tett ebben a válságos időszakban. Az árnyaltabb megítélést elősegítendő a Nyugatban 1911-ben megjelent írásból idézek néhány részletet a továbbiakban, amely az „Egy letűnt nemzedék” címen jelent meg.

1861-re Magyarországra már ránehezedett a katonai provizórium. Gr. Forgách Antal lett a kancellár, gr. Pálffy Móric a szűkített hatáskörre szorított helytartótanács élén helytartó. Gr. Apponyi Györgyöt egyelőre meghagyták országbírónak, mert a magyar bíróságokat nem szüntették meg, csak bizonyos, politikai tekintetben fontos ügyeket utaltak a katonai bíróságok alá.

„Mindenki azt gondolja, hogy a passzív ellentállás, azaz a semmittevés politikája szerezte meg nekünk a 67-ben elért eredményeket. Pedig csakis a „nagynémet” program bukásának, az évszázados német császári politika vereségének volt következménye, hogy 1865-ben velünk ismét szóba állottak. Csakis a königgrätzi katasztrófa 1866-ban tette Ausztriára nézve szükségessé, hogy hosszú huzavona után áttért a centralizációról a dualizmusra.

Amit Schmerling 1863-ban Erdélyben mívelt, hol oktrojált választási törvénnyel egy szász-oláh tartománygyűlést hozott össze Szebenben, mely, nem törődve a kilépett magyar kisebbség tiltakozásával, képviselőket küldött a reichsratba, kiket ott nagy ujjongással fogadtak, ugyanazt – talán módosított alakban – el volt tökélve megkísérteni Magyarországon is. A főpróba elég jól sikerült Erdélyben.” Halász Imre: Egy letűnt nemzedék, Nyugat 1911.

Az ott alkalmazott módszer egészen úgy nemigen vált volna be Magyarországon. Itt azonban direkt reichsrat- választásokat is kész volt megkísérteni Schmerling.

Gr. Forgách Antal kancellár ezekhez a drasztikus eszközökhöz nem volt hajlandó segédkezet nyújtani, ezért elbocsátották és gr. Zichy Hermannt nevezték ki helyébe magyar kancellárnak, ki feltétlen engedelmességű hasonló alakja volt Schmerlingnek, s nemcsak általános megnyilvánulásaiban, de alkalmi szónoklataiban is hirdette, hogy a magyarokat be fogja vinni a Reichsratba.

„Zichy 1864 végén egy udvari rendeletet küldött a budai helytartótanácshoz, melyben nevezetes engedmények tétetnek a nemzetiségeknek. Az első lépés lett volna ez irányban a megyéknek a nemzetiségek szerint való területi beosztása. Ebben az ügyben Schmerling kezdeményezése folytán már régebben egy bizottság működött a helytartótanácsnál, melynek Dobránszky helytartótanácsos, az ismeretes rutén izgató is tagja volt. E bizottság munkálatát Zichy Hermann kancellár felhozatta magának a helytartótanácstól Bécsbe s átdolgozott alakban mint udvari rendeletet küldte oda le végrehajtás végett.”

„Gr. Pálffy Móric helytartó azonban ezt az udvari rendeletet egyszerűen ad acta tette. Hogy ilyen csuda megtörténhetett, azt az a körülmény magyarázza, hogy Pálffy híve volt gróf Eszterházy Móric miniszternek, Schmerling ellenlábasának. Ha a magyar kiegyezést megelőző időszakról beszélünk, Eszterházy Móric nevét nem szabad említetlenül hagynunk. Eszterházy az ún. októberi államférfiak közül való, kit az 1861-i országgyűlés végén neveztek ki tárca nélküli miniszternek, ugyanakkor, mikor Forgách gr. kancellár lett. Eszterházy nagy befolyásra tett szert az uralkodónál. Ő nem helyeselte Schmerling erőszakos terveit. Lónyay Menyhért, ki beszélgetett Eszterházyval a magyar ügyekről, így jellemzi őt: A gyönge szavú, hideg modorú, magyarul nem tudó kis ember oly melegen érző magyar, mint bármelyikünk és százszorta magyarabb, mint a kozmopolitikus eszmékkel szaturált jövő-pártiak, kik csak a demagógia csillogó képei után kapkodnak.

Legyen itt röviden megemlítve, hogyan gondolta magának gr. Eszterházy Móric a magyar kérdés megoldását: Két diéta, egy Bécsben, egy Magyarországon – körülbelül azzal az ügykörrel, mint az 1848 előtti országgyűlések. A közös ügyeket pedig intézze az uralkodó. Érthető tehát, hogy Eszterházy ellene dolgozott annak a tervnek, hogy Magyarországot a Reichsratba beerőszakolják. Eszterházy támogatta Pálffyt. Ez a két „Mór” egészen jól megtette kötelességét s nem is volt oly fekete, mint általánosan hitték.

Gr. Zichy Hermann Bécsbe idézte a renitens Pálffyt, s egy bizottságban kérdőre vonta, hogyan merészelte félre tenni őfelsége rendeletét. Erre Pálffy azt mondta, hogy azért tette ezt, mert őfelsége rendeletét meghamisították, s ily rendelet káros és okszerűtlen. Míg ő helytartó, nem is foganatosítja. Erre gr. Zichy Hermann fölpattant, hogy majd megmutatja, kinek lesz igaza, tudja-e Pálffy, hogy fellebvalójával beszél, majd rendet csinál stb. Szólt s távozott s becsapta az ajtót. Zichy még aznap benyújtotta lemondását, kifejtvén, hogy ha Pálffy marad helytartó, ő nem marad kancellár. Pálffy egészen hasonló indoklással szintén benyújtotta lemondását. Eleinte úgy állott a dolog, hogy Pálffy bukik, de nyilván Eszterházy Móric tanácsára az uralkodó elsimította a dolgot. Ez már 1865 márciusában történt, tehát akkor, mikor Németország felől már háborús szél fújdogált.” Nyugat 1911.

Ha Schmerling még tovább szilárdan állt volna, akkor minden valószínűség szerint következtek volna Magyarországon a direkt reichsrati választások oktrojált választási törvény és új területi beosztás alapján, a nemzetiségek közreműködésének bevonásával. Igen valószínű, hogy ha nem is minden kerületből, de igen sok kerületből ment volna fel képviselő a reichsratba. Néhány tucat magyarországi reichsrat mutatóba egyelőre megfelelt volna Schmerling terveinek.

E történelmi kitérő után térjünk vissza szűkebb vidékünkre Hódmezővásárhelyre.

1889. augusztus 13-án a megküldött menetterv szerint a 15. huszárezred két osztályának két százada Nagyváradra, egy Világosra, egy pedig – Derecske, Furta, Szeghalom, Mezőberény, Orosháza útvonalon – HMVásárhelyre érkezett Debrecenből. Az első század, amely itt állomásozott az ezred 3. százada volt. A hamuszürke csákós huszárjainak, 4 tisztnek, 145 fő legénységnek és a 163 lónak a fogadásáról a tanács megbízásából Pokomándy tanácsnoknak kellett gondoskodnia, 145 embernek megfelelő mennyiségű burgonyás paprikáshúst főzetett és egy hektoliter bort osztatott ki, s nekik a laktanyát átadta. A tisztikar részére társas vacsorát rendeztek, amelyen a vendéglátókkal együtt 32 tiszt vett részt. A 15. huszárezred 3. százada fegyvergyakorlatra eltávozott 1889. augusztus 17-én és jelezték, hogy továbbiakban nem vonulnak vissza Vásárhelyre.

A 3. század bélyegző lenyomataA 3. század bélyegző lenyomata

 

1890-ben egy honvéd huszárdandár, a m. Kir. 5. honvéd lovashadosztály 1. dandára 5 törzstiszttel, 67 főtiszttel és 1543 legénység huszárral Vásárhely határában tartotta meg őszi hadgyakorlatát. E két hétre mintegy visszaköszöntek a régi idők, amikor a két ezred lovasságát az I.-IV. Tized házaiban szállásolták el, egyedül Újváros maradt ki ebből. Tüzérségük a serház laktanyába vonult be. Miután a honvédek Derekegyházán nem kaptak megfelelő területet, gyakorlatukat a szigeti gyepen kezdték meg.

„Ily nagyszámú lovas katonaság még soha nem volt városunkban gyakorlaton – írja az egykori tudósítás – s így nagy érdeklődéssel várta huszárjainkat a közönség s elmondhatjuk, hogy a csapatok délceg kinézése és magatartása általában a legkedvezőbb benyomást tette a közönségre s honvéd lovasságunk iránt a legszebb reményeket ébreszté.”

Rövid időzésükkel az írás szerint mindkét fél meg lehet elégedve, s kiemelte a tisztikar előzékenységét, tiszta magyar érzületét. A sajtó nem hallgatta el a huszárok garázdálkodását sem. Az utolsó éjjelen 8-10 huszár Oláh Ferenc kocsmája előtt egy Mohos Gábor nevű legényt minden ok nélkül kegyetlenül megvert s egyikük karddal a hátába szúrt, életveszélyesen megsebesítve őt. Ugyanakkor a guttman-féle kispiaci kocsma udvarán „a Janika néven ismert hülye fiút” a hátán két helyen megszúrták a mulató huszárok. A rendőrség a honvéd parancsnoksághoz fordult a tettesek kinyomozása és megbüntetésük iránt. A Vásárhely és Vidéke, 1890. július 31.,szeptember 11.,25., számai nyomán.

A hadtestparancsnokság 1890 elején megerősítette, hogy a nagyváradi lovas katonai laktanya 1892. évre várható felépítése után a vásárhelyi századállomást beszünteti.
A kaszárnyát 1891. augusztus 10-én a 15. huszárezred 2. százada foglalta el majd ezt követően 1892. október előtt annak 5. százada vonult be a laktanyába.

A serházi laktanyában egymást váltó helyőrségek mindennapjai békebeli kiképzéssel és gyakorlatozásokkal teltek, az évente szokásos nagygyakorlat idején pedig több hetet a várostól távol töltöttek. Az országgyűlési képviselőválasztások alkalmával karhatalmi feladatot láttak el. Meghatározóan parasztlegényekről lévén szó, nem volt idegen tőlük az sem, hogy a laktanya melletti lovaglótér egy részét felszántsák és beveteményezzék.
Igazibb megmérettetés azonban egyszer adatott meg számukra, pontosabban a hamuszürke csákós sötétkék mentés és attilát viselő 15-ös huszároknak, mégpedig az Alföldön az 1890-es években jelentkező agrárszocialista forrongások kapcsán.
Ismert, hogy Vásárhelyen a letartóztatott földmunkás vezető Szántó Kovács János szabadon bocsátását követelő tömeg 1894. március 22-én megostromolta a városházát. A csendőrök lövöldözésének halálos áldozata is volt. A helyszínre érkező polgármester – mint azt másnap jelentésében leírta – a helyzet súlyosságát látva azonnal kocsi után sietett, hogy a helyben állomásozó huszárszázad parancsnokához hajtasson, kit 08 óra 40 perckor felhívott a karhatalom azonnali kiállítására. A katonaság 09 óra 30 perckor megjelent a városháza előtt, a már megriadt tömeget szétoszlásra szólította fel, és csakhamar szétkergette. A nyugalom biztosítása végett a polgármester a hadtestparancsnokságtól külön vonaton két század gyalogság azonnali kirendelését kérte, mely este 20 órakor Szegedről meg is érkezett és a csendőrséggel éjjel őrjáratokat végzett.
A helyi sajtó, amely másnap rendkívüli kiadásban számolt be a történtekről, másként írta le a huszárok attakját: „Az Andrássy-utcza piaczrészi torkolatában tűntek fel legelőször a villogó kardok s dübörgött a föld a vágtató lovak patkói alatt. A Beregi-ház sarkánál állott egy nagy csomó tisztességes polgár, kik bámészkodtak, míg egy másik rész békességesen haladt a Szentesi utczán a templomból hazafelé. Valaki ebből a csomó emberből elkiáltotta magát: Huszárok ! ha magyarok vagytok, forduljatok vissza, nem itt a helyetek! Ekkor követte el a század vezénylő parancsnoka azt a végzetes tévedést, hogy a kivont kardú katonaságot a Beregi-ház sarkán álló békés polgárokra vezette, kik közül számtalanok megsebesültek. És az alatt, míg a huszárság a szentesi-utcza elágazásáig attakirozott, a városháza kapuit ostromló tömeg szétszaladt a közel fekvő mellékutcákba, hogy mire a katonaság oda ért, már felszabadult a térség s nem volt sehol egy zendülő sem. Most a huszárok levonultak a népkert alá, majd a városi székház udvarába s várták a további rendelkezéseket”.

A csendőrök, majd a huszárok által megsebesített polgárok legtöbbjét dr. Bakai Lajos kórházi orvos szomszédos házába vitték. Hét személyt látott el a huszárroham után, kik részben a fejükön kaptak kardvágást, részben lópatkótól sérültek meg, mikor legázolták őket.
A századnak 1894. augusztusában fegyvergyakorlatra kellett elvonulnia, visszatartását a honvédelmi miniszter nem engedélyezte. A zavargások megismétlődésétől tartó városi hatóság távollétük idejére katonai karhatalom kirendelését kérte. Augusztus 4-én vasúton meg is érkezett Nagyváradról a 83. gyalogezred egy százada, három tiszt és 100 főnyi legénység. A tiszteket a Sas szállóban szállásolták el, a legénységet pedig a városháza pinceszobáiban. Küldetésük alig 4-5 napra korlátozódott, mivel a huszárokat mégis sikerült visszarendeltetni. A huszárezred százada 1897-ig maradt a városban.
Az alábbi táblázat az 1895-ös időszakban mutatja be a huszárezred elhelyezési körleteit, és melyik ezreddel volt egy hadosztályban.

tablazat1895.

 

Ebből az időszakból származó kiadvány: Huszár kötelesség kérdés és feleletben
Szerzője: Báró Wasmer Gusztáv százados a cs. és kir. Gróf Pálffy 15-ik huszárezredből
Kiadta : Hungária nyomda Hódmezővásárhely 1895 (teljes szöveg mellékletben)

1897-től az ezred új állomáshelye Bécs, majd több Észak-magyarországi város. A nagy háború kezdetén már Ferenc Szalvatóre főherceg lovassági tábornok az ezredtulajdonosa az ezred parancsnoksága és az I. osztályparancsnokság 1-3. százada Gyöngyösön a II. osztályparancsnokság 4-6. százada Miskolcon állomásozott, a pótteste Nyiregyházán települt.
Hadosztálylovasságként alkalmazták az első időszakban az ezredparancsnokság ,utászszakasz és a távíró járőr a VI. Hadtesthez, az I. osztályparancsnokság, 1. és 2. lovasszázada a 39. honvéd gyaloghadosztályhoz került beosztásra. A 3. lovasszázada a 27. gyaloghadosztályhoz került, a II. osztály 4. lovasszázadával együtt. A II. osztályparancsnokság 5. és 6. lovasszázadát a 15. gyaloghadosztályhoz osztották be,harcolt Galiciában és az orosz front különböző területein.

Az olasz fronton 1918-ban már a 6. lovashadosztály kötelékében egységes lovasezredként harcol a 15-ik huszárezred a Conrad harccsoportban. A tiroli arcvonalszakaszon Asiagotól nyugatra június 15-től védelmi állásokban volt és ezeket az összeomlásig minden olasz támadás ellen megvédte.

belyegzolenyomat4 belyegzolenyomat5

A Cs. és K. 15. Gróf Pálffy huszárezred bélyegző lenyomatai

 

 


MELLÉKLETEK